ICL - Interkulturális tanulás a hétköznapokban

A közelmúltban végzett közvéleménykutatások adatai alapján a demokrata szavazók 65 százaléka támogatná Hillary Clintont, ha úgy döntene, hogy versenybe száll a 2016-os elnökségért. Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház egykori demokrata elnöke egyenesen úgy nyilatkozott, hogy "rendkívül pozitív üzenetet közvetítene a nők számára az egész világon, ha a világ legerősebb alakja is egy nő lenne."

A kérdés csak az, hogy mit szólnának mindehhez azok a kultúrák és csoportok, akik számára a női vezetők megítélése kevésbé kedvező. Az egykori first lady már külügyminiszterként is megtapasztalhatta, hogy a gyengébbik nem tagjaként nem mindenki látja őt szívesen nagy felelősséggel járó pozícióban. Ezt olyannyira szó szerint kell érteni, hogy amikor 2011 májusában az amerikaiak végeztek Bin Ladennel, akkor egy ultraortodox haszid zsidók által szerkesztett new york-i lap egyszerűen kiretusálta Hillary Clintont az akciót nyomon követő stáb fotójáról.

Az eredeti kép

Ahogy a kép a Der Tzitung hasábjain megjelent

Az újság döntését akkor azzal magyarázta, hogy mivel az ilyen képek véleményük szerint szexuálisan izgatóak lehetnek, ezért oldalaikon korábban sem jelenítettek meg nőket ábrázoló fotókat. Ezek után joggal merül fel a kérdés, hogy Hillary Clinton esetleges 2016-os győzelméről vajon miként számolnának be a lap szerkesztői.

Miközben idehaza a kidobóst és a focit lassan meditációs és reiki gyakorlatok váltják fel a tornaórákon, addig Szaúd-Arábiában is hasonlóan drasztikus változások vannak folyamatban az iskolai sport terén. Az ottani oktatási minisztérium ugyanis a közelmúltban engedélyezte, hogy  az országban működő, magánkézben lévő lányiskolák diákjai ezentúl sportolhassanak.

A hír már csak azért is hatalmas szenzációnak számít, mert korábban a szaúdi diáklányoknak erre nem volt lehetőségük. Az országban - ahol női sportegyesületek sem léteznek - egyelőre csupán a magániskolákban tanuló lányokra vonatkozik a tiltás feloldása, a nők sportolása az állami oktatási intézményekben továbbra sem megengedett. 

Tábla a jeddahi Marriott hotel konditermének bejáratánál. (Forrás: wikipédia)

A hírek kapcsán szinte azonnal felmerül az interkulturális tanulás egyik legkardinálisabb kérdése: vajon mi a szerepe a nőnek a szaúdi társadalomban? A választ az iszlám egyik konzervatív irányzata, a vahhábizmus adja meg számunkra, amely szerint amíg minden férfi köteles engedelmeskedni Allahnak, addig minden nő köteles engedelmeskedni a férfiaknak. Ez a gyakorlatban úgy nyilvánul meg, hogy valamennyi szaúdi nőnek - korától vagy családi állapotától függetlenül - rendelkeznie kell egy férfi gyámmal, akinek az engedélye nélkül nem utazhat, nem vállalhat munkát, és nem is házasodhat.

Szaúd-Arábia az egyetlen ország a világon, ahol a nők például nem vezethetnek autót. Ami a kerékpározást illeti, a helyi vallási rendőrség alig egy hónappal ezelőtt oldotta fel az erre vonatkozó a tiltást. A jog gyakorlása természetesen bizonyos feltételekhez kötött: nők csakis a gyám társaságában pattanhatnak bringára, és mindvégig az egész testet eltakaró abayat kell viselniük. A kerékpár ráadásul csak bizonyos területeken használható, és akkor is csupán rekreációs és szabadidős céllal. Az első nőknek meghirdetett "Kerékpárral a munkába" programra tehát alighanem még várni kell egy ideig arrafelé.

Természetesen az üzleti- és sportélet globalizálódása miatt mind Szaúd-Arábia, mind az ott befektetni kívánó cégek egyre gyakrabban szembesülnek a nőkérdés dilemmáival. Az előbbiek ismeretében bizonyára nem meglepő például, hogy 2012 előtt az ország kizárólag férfi sportolókat nevezett az olimpiára. A tavalyi londoni játékok volt az első, amelyen - a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nyomására - két női atléta is képviselhette a szaúdi népet. Más kérdés, hogy közülük a sprinter Sarah Attar már az Egyesült Államokban született, és jelenleg is Malibuban él.

Sarah Attar, a két szaúdi női sportoló egyike a londoni olimpián (Forrás: AFP)

A nőkérdés összetettségéről a svéd IKEA cég is sokat mesélhetne, miután tavaly ősszel kulturális érzékenységből egyszerűen kiretusálta a női alakokat katalógusuk szaúdi kiadásából. Az eset végül hatalmas botrányt kavart, és  - elsősorban az egyenjogúságnak kiemelt fontosságot tulajdonító svéd társadalom nyomására - bocsánatkéréssel zárult.

A legtöbb nyugati ember számára tehát meglehetősen kultúridegen a szaúdiak nőkkel kapcsolatos álláspontja. De mielőtt rögtön pálcát törnénk felettük és minősítenénk őket, egy kérdésen érdemes legalább néhány percig elgondolkoznunk:

Mennyivel elítélendőbb a nőket egész testüket elfedő ruha viselésére kötelezni és eltiltani számtalan tevékenységtől, mint photoshoppal kreált, elérhetetlen nőideálokat állítani eléjük, amelyek nem öltözködésbeli és viselkedésbeli megkötések által, hanem diéták, plasztikai műtétek és egyre gyakoribb botoxkezelések révén rombolják porig önbecsülésüket és méltóságukat?

A választ mindenki lelkiismeretére bízzuk.

Két diák követett el - egymástól függetlenül - öngyilkosságot Kínában csütörtökön, számolt be róla a ChinaDaily angol nyelvű internetes oldal. Az eset azért számít különlegesnek, mert a fiatalok nem voltak FC Barcelona szurkolók, és még csak nem is szerelmi csalódás miatt vetettek véget életüknek. Tettük oka sokkal prózaibb: nem készültek el időben a házi feladatukkal.

Egyikük, a 13 éves Xie aznap hajnali négykor ébredt, hogy még órái előtt befejezze iskolai beadandóit. Családja reggel hatkor felakasztva talált rá. A fiú búcsúüzenetet is hagyott hátra, amelyből kiderül: szerette szüleit, és nagyon sajnálja őket. 

A másik áldozat egy 15 éves fiú, aki egy lakóépület tetejéről vetette a mélybe magát Nanjingban. Az ő tette is hasonló indíttatású: nem sikerült befejeznie házi feladatát a május elsejei ünnepnap alatt, így szülei azt tanácsolták neki, hogy ne is menjen iskolába, amíg minden munkájával el nem készül. A lelki teher azonban úgy tűnik, túlságosan nagynak bizonyult számára, és ő is az öngyilkosságot választotta.

A magyar diákok számára egy hasonló helyzet aligha okozna különösebb lelkiismeret-furdalást, és többségük inkább megmosolyogná az előbbi történetet. A mi értékrendünkkel és gondolkodásmódunkkal ugyanis teljességgel felfoghatatlan a két diák túlzott reakciója. 

Kínában azonban más a helyzet: az országban egy friss felmérés szerint a diákok csaknem 18 százaléka naponta három óránál is több időt tölt házi feladatai elkészítésével, a szülők és a család nyomása pedig óriási, hiszen az egyetemi helyekért hatalmas a verseny, a bejutás pedig a középiskolai teljesítmény alapján dől el.

Geert Hofstede, a nehezen kimondható nevű holland szociológus munkássága az eset kulturális sajátosságaira is rávilágít. Ő az a szakember, aki vizsgálatai alapján hat különböző dimenzió mentén csoportosította az egyes népcsoportokat, és ezek alapján törekedett jellemzőik meghatározására.

A tragikus eset két általa feltált dimenzióval is összefüggésbe hozható. Az első a hatalmi távolság mértéke, amely  alapján azokban az országokban, ahol a szülő és gyerek közötti alá-fölérendeltség jelentősnek mondható, ott a gyerek tisztelettel bánik szüleivel, és bármi áron igyekszik megfelelni elvárásainak. Gondolom nem okoz különösebb meglepetést, ha azt mondom: a kínai kultúra tipikusan ebbe a csoportba tartozik.

A másik említésre méltó hofstedei dimenzió a kollektivizmus vs. individualizmus. Az olyan erősen kollektivista országokban, mint amilyennek Kína is számít, a közösség véleménye kiemelten fontos, és egy ilyen apró kudarc is hatalmas szégyenérzettel járhat az egyén számára. Egy el nem készült házi feladat tehát sokkal nagyobb tiszteletvesztést eredményezhet, mint például nálunk, és nem csupán az osztályban, de a családban is hosszú időre megbélyegezheti a diákot.

Mindezt felismerve kínai oktatási szakemberek már az 1980-as évek óta szorgalmazzák a diákok iskolai terheinek csökkentését, ezidáig nem túl sok sikerrel. A mostani eset azonban ismételten ráirányította a figyelmet arra, hogy időszerű lenne az egyetemi felvételi rendszer követelményeinek újragondolása, valamint az egyes iskolák oktatási színvonalának összehangolása.

Ez a blog azért jött létre, hogy hidat teremtsen az interkulturális tanulás (ICL) elméleti modelljei és rendszerei, valamint a hétköznapi élet gyakorlati tapasztalatai között. Célunk, hogy rámutassunk a világban történő, első ránézésre néha talán szokatlan események kultúraspecifikus sajátosságaira, és az ICL által segítsünk megérteni azokat. 

Várunk tehát a blogra minden olyan olvasót, akit érdekelnek az interkulturális tanulás különböző aspektusai, illetve akit az a kérdés foglalkoztat, hogy miként befolyásolják az egyes kultúrák jellemző tulajdonságai mindennapjainkat.

Ha te is ezek közé tartozol, akkor üdv a fedélzeten! Hamarosan kezdünk...